Eredményes madármentés
„Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.” (Mahatma Gandhi)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 28-as számú dombóvári helyi csoportját telefonon értesítették, hogy egy sérült, pontosabban röpképtelen ivarérett egerészölyvet (Buteo buteo) találtak Gyulaj határában, a szántóföldön.
Kiérkezésükkor a madár valóban bénult, menekülésképtelen állapotban volt, így feltehetően másodlagos mérgezésnek eshetett áldozatul, ugyanis ha egy ragadozó hagyja magát megfogni és még jó kondícióban van, illetve a szárnya sem sérült, akkor szinte biztosan mérgezés gyanús – nyilatkozta honlapunknak Tóth István Zsolt (MME tag). Ez egyszerűbben sajnos azt jelenti, hogy megmérgezett rágcsálókat fogyaszthatott a környező mezőgazdasági területeken, ami nagyobb dózisban felhalmozódva a szervezetében szinte blokkolta a madár idegrendszerét és annak koordinációs központját. Erre nemcsak a végtagok bénulása utalt, hanem a folyamatosan nyitva tartott csőrkávák is, aminek következtében és a hideg időjárásnak köszönhetően ráadásul a nyelve is teljesen elfehéredett, megfagyott. Dombóvárról néhány nap után Döbröközre került át az ölyv rehabilitációra, egy számára kialakított madárröpdébe. Az első napokban rengeteg ivóvizet kapott és kézből próbálták etetni a szakemberek, aminek fokozatos javulás lett az eredménye. A friss csirkehús mellett jócskán kapott cserépcsapdával (virágcserép és egy fél dió) elejtett házi egereket is, amit lassan már önállóan a saját táljából jóízűen fogyasztott.
Csipesszel történő etetése.
Közel fél hónap „raboskodás” után érkezett el az idő ahhoz, hogy egy újabb esélyt kapva az élettől, ismét szabad legyen, de előtte még Nagy Sándor a madártani csoport elismert szakembere alumínium jelölő gyűrűvel látta el a madarat, a későbbi azonosítás érdekében.
A már meggyűrűzött madár.
Ezután kihasználva a ragyogó napsütéses és tavaszias időjárást, mindentől távol a döbröközi réten elengedték a „horgas csőrű ragadozót”. Ez a terület bővelkedik rágcsálókban, ezt az egész évben folyamatosan jelen lévő kócsagok, gémek, varjak és ölyvek is jól bizonyítják. Az ivóvíz ellátást egy sekély patak és a szomszédos Kapos folyó is biztosítja az itt élő állatvilág számára. Kevesen tudják, hogy az elengedett madár, vagyis az egerészölyv hazai vadászata egyébként már 1933 óta tilos, jelenlegi természetvédelmi értéke 10 000 Ft! Ennek ellenére sajnos a puskával rendelkezők egy bizonyos csoportja állományát napjainkban sem kíméli, mert táplálékbázisát még mindig tévesen ítélik meg. A túlszaporodott, vagy beteg apróvadállományt természetesen meggyérítheti. Hidegebb években az északi állomány jelentős része hazánkban vendégeskedik, így akár esetenként szabályosan „összezsúfolódhatnak” a pocokban gazdagabb lucernatáblák közelében. Talajról zsákmányol, fő táplálékát a rágcsálók képezik, szűkös teleken pedig dögevésre specializálódik, ezért is látni oly gyakran a forgalmas főutak mentén áldozatra várva és ezért is esik saját maga gyakrabban áldozatául a felelőtlen mérgezéseknek. A meggondolatlan elkövetők az esetek többségében az apróvad- vagy háziállat- állományukat féltették a vadon élő ragadozóktól, legfőképp a rókától és így még az illegális módszerektől sem riadtak vissza. Pontosan ezért is tiltották be például 2008. december 13-án a karbofurán tartalmú totális talajfertőtlenítő- és csávázó szereket, az egész Európai Unió területén. Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a mérgezés sohasem lehet szelektív, így bármit válogatás nélkül elpusztít! Ez utóbbi vegyület, egyébként az azt használó ember számára is könnyedén halálos méreg lehet. No, de térjünk ismét vissza a nálunk még gyakori, állandó és rendszeresen fészkelő egerészölyvre. Hazai állománya stabil, becsült létszáma (2009-ben) 18- 20 ezer pár volt. Szaporodási időszaka március közepétől július elejéig is eltarthat. Leggyakrabban 2- 3, ritkán viszont 1- 4 db tojást rak. Évente csak egyszer nevel fészekaljat, kotlási ideje 33 nap. Fészkével szinte bármilyen faállományban találkozhatunk, amit 4- 25 méter magasságba épít meg. Leggyakrabban törzsközelbe, valamint villás elágazásba rakja száraz ágakból, melyet ezután finomabb növényi részekkel, fűvel bélel. Előszeretettel zöld lombbal is díszíti azt, melyet sok esetben éveken keresztül használ, majd egyszer csak újat épít. Ritkábban, ha másképp tartja kedve, akkor meg más madár fészkét használja fel alapul. Erdős területen tölgy, bükk és fenyő a sorrend a fészkét rejtő fafajok megválasztása szerint.
A revír nagyságát mindig a táplálék mennyisége határozza meg, ami kb.1- 3 km között változhat. Kora átlagosan 8- 13 év, a legidősebb ismert madár 29 évet élt.
Állományát leginkább károsan befolyásolja a vadászat (fészekátlövés), a mérgezés (duvadírtás), az áramütés és a nagy sebességű gépjárművekkel való ütközések.
Tóth István Zsolt és az ölyv.
|