Sas-etető (Riport a Vadászlapban)
![](portal/tizsofoto/image/news/1297063343.jpg)
A Magyar Vadászlap 2011. februári számában helyet kapott az
alábbi cikkem, képekkel illusztrálva három oldalon:
Sas- etető
Mikor a természet ajtaján bekopog a tél és jégvirág virít az ablakon, nekilát a serény ember, hogy etessen a havon. Mint minden évben, idén télen is a vadmadarak táplálása visz számomra színt az egyhangú és behavazott, néma határba. Ilyenkor, amikor csak tehetem, takarmánnyal megrakva térek útra és változatos élelemmel, elsősorban olajos magvakkal töltöm fel az etetőimet. A magevő „tollas kis barátaink” mellett viszont a ragadozó madarainkra is gondolnunk, ügyelnünk kell! A disznóvágások során keletkezett és fel nem használt belsőség, a nagyvad vadászatok után hátrahagyott zsiger vagy épp a feleslegessé vált konyhai nyesedék, értékes és életmentő fehérje forrása lehet az itthon maradt, nélkülöző madárvilágnak.
Legfőképp igaz ez az ónos esőzések idején, amikor a tar ágakon dermedten „didereg a dér” és hó kérge alatt „szunnyad a határ”, talán csak egy nád levél zizeg a fülembe, semmi sem mozdul már. Ilyenkor roppant törékeny minden, még az állati élet is, és nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy etessünk otthon is!
Dombóvár szomszédságában elterülő halastavak jeges felülete, óriási „üvegasztalként szolgál” az óvatos és kiéhezett égi vendégseregeknek. A vastag páncélra megterítve ritka madárfajokkal is „összefújhat minket” a hideg északi szél. Így az egerészölyvek, dolmányos varjak és szarkák megszokott látványa után megjelenhet a hazánkban csak téli vendégként közismert kékes rétihéja, a rendkívül óvatos és nagyon értelmes holló és a kiváló látású fokozottan védett rétisas is. Az egyébként élő élelemre szakosodott ragadozóink többsége ilyenkor nem veti meg a dögöt sem, sőt némelyik kifejezetten a könnyű prédát, a „mirelit árut” keresi.
A legkedvezőbb helyzet számomra talán akkor adódott, amikor a tetem a tó jegébe estére belefagyott, így a rókák nem tudták azt elhordani az éj leple alatt, s a sasoknak egy hétre ott táplálékuk maradt.
Az egyedenkénti 1 millió forint eszmei értékű rétisas (Haliaetus albicilla) egyébként egész éven át megfigyelhető a Tolna és Baranya megye határánál hosszan elnyúló Béka- tavaknál, ahová kimondottan táplálkozni, elsősorban halászni jár. 2009 október 6.-án 11 példányt figyelhettem meg egyszerre a légtérben, döntő többségében azonban feltehetően északabbról érkező kóborló fiatalokat, melyek még nem érték el az 5 éves ivarérett kort. Évekkel ezelőtt számomra az eddigi csúcs 13 egyed volt, egy havas és hideg novemberi délelőtt, amelyek akkor egy jókora szarvastehén oszladozó tetemén osztozkodtak.
A fotókat környezetbe illő, álcázott leskunyhóból és nagyon változó kitartással készítettem, egy 300 mm-es objektívvel felszerelt, digitális tükörreflexes fényképezőgéppel. A madáretetéssel tehát nem csak megszínesíthetjük életünk, hanem közelebbről is megismerve, tanulmányozva a fajokat melegséggel tölthetjük fel szívünket, az amúgy is dermesztő, kopár téli hónapokban és természetesen a „szárnyas barátainkkal” is így csak jót teszünk.
Minden madárbarát olvasónak hasonlóan kellemes élményeket kívánok!
Természetféltő üdvözlettel:
Tóth István Zsolt
(www.termeszetfotoim.gportal.hu)
|