Címlapsztori a Magyar Vadászlapban
A Magyar Vadászlap 2010. decemberi számának címlapját díszítette egy fotóm, majd a Címlapsztori rovatban helyett kapott élménybeszámolóm is további képekkel.
Egy kis ízelítő a Vadászlap honlapján.
Erdő szélén megágyazott a tél
Tavaly télen a nagy hideg idején, „hófehér terítőre”, tört tengerivel terítettek meg a tolna megyei vadászok. A havas határban természetesen több szóró is üzemelt, ezzel is kedveskedve a betérő és nélkülöző állatvilágnak. Az egyik ilyen vadvendéglőben gyönyörködtem leshelyemről hetekig, ahová nappal a madarak (fácánok, szajkók, pintyek, cinegék, sármányok és más hasznos tollas fajok), esténként pedig a vaddisznók kongó hasú kondái jártak. Itt figyeltem fel legelőször az „erdei macskára”. A hóban hagyott friss lábnyomok és az árulkodó kitépett sármánytollak a folyamatos, rendszeres jelenlétére utaltak. Ekkor döntöttem úgy, hogy megpróbálkozom az állat képi megörökítésével. Pár nap elteltével újra feltűnt, de csak egy pillanatra. A neki szánt csibehúst mohón, egy pillanat alatt rántotta be a sűrűbe. A szám tátva, a fényképezőgép meg természetesen kikapcsolva maradt, ahogyan az lenni szokott az ilyen ritka és váratlan helyzetekben. Innentől kezdve talán mondhatom azt, hogy „volt egy macskám”, még ha vad is volt és nem dorombolt. Szinte naponta vittem neki a jobbnál jobb falatokat, akár egy jó gazda a „házi változatnak”, megörökítenem viszont továbbra sem sikerült. A folyamatos kudarc és más egyéb elfoglaltságom miatt a lelkesedésem alább hagyott, az amúgy is cudar és dermesztő téli hidegben. Talán jó egy hét is eltelt, amikor az egyik kedves vadász barátomtól nagyobb mennyiségű belsőségekhez jutottam, és újra terepre indultam. Ezt ragadozó madarak, elsősorban réti sasok, egerészölyvek és hollók etetésére szántam, és nem messze az iménti területtől, a tó jegére húztam. A leskunyhó kémlelő nyílását is a halastó jégpáncélján lévő húskupac irányába forgattam, figyelembe véve a Nap mozgását és a várható hófúvások irányát. Mindent összehangolni nagyon nehéz, de ritkán azért sikerül, főleg ha a kitartáshoz szerencse is párosul. Így adódott az első igazi alkalmam, amikor a szélcsendhez ragyogó napsütés társult. Tisztán emlékszem, hogy nem mozdultam, amikor a tetemen lakmározó szmokingos szarkák s a szürke mellényes, károgó varjak egyszerre, hirtelen felrebbentek. Ekkor úgy éreztem, hogy bármi is jöjjön, azt most már mindenképp illene lencsevégre kapnom. Első körben rókára, majd réti sasra gondoltam, s míg izgatottan vártam, várakoztam, a nádason át óvatos, halk lépteket hallottam. „Ő volt az, a már sokat emlegetett”, ki a nádkunyhóm mellett a tetem felé ment... Megpillantva olyan közel volt hozzám, hogy csak homályos képek készülhettek volna a 300 mm-es objektívemen keresztül. Várnom kellett, amíg távolodik, egészen a 10 m-re tőlem megterített asztalig. Ekkor óvatosan neki is látott az ebédnek, de továbbra sem lankadt a figyelme.
Nyilvánvaló, hogy csak a könnyű élelemszerzés reménye csábította az etetőmre, mert egyébként remek vadász. Legtöbbször az átmeneti hónapokban figyelhetjük meg, amikor is gyakran sütkérezik és tisztálkodik éppen valahol.
Ebben a helyzetben is gyönyörködhettem már benne, amikor a fények és a széljárás is nekem kedvezett. Egy kidőlt nyárfa tar ágai között szorgalmasan mosakodott, egy hűvös, de napsütéses délelőtti órán.
Amint megmozdultam, már észre is vett és onnantól kezdve egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét. Nem is csoda, ha ilyen óvatos, hiszen az élete a tét. Háborítatlan erdeink rejtett életmódú, nesztelen vadásza, a vadmacska (Felis silvestris), amely csak kiérdemelt szerencsével kerülhet a természetjárók fürkésző szemei elé. Az elvadult „házi cirmostól” egyértelműen a következő faji bélyegek segítségével különíthetjük el: egyméteres testhosszának mintegy harmadát képezi a tompa végű, egyenletesen dús szőrzetű, 9 fekete gyűrűvel sávozott farok. A fülek között egymás mellett négy sötét sáv húzódik és a lábain is találunk 4-5 cm-es, fekete harántsávokat. Sajnos a házimacskákkal is gyakorta keveredik, lerontva ezzel a faj vérvonalát. A keverékek (hibridek, bastardok) eltérő színükről, elvékonyodó farokvégükről, vagy kevesebb számú farokgyűrűjükről ismerhetők fel.
Bundája jóval tömöttebb (hosszabb és finomabb) a „házi kedvenceinkénél”, jól elviselve ezzel a tél viszontagságait. Bajsza is dúsabb, látványosabb, tekintete vadabb, fogazata erősebb és élesebb is. Kitűnően lát és hall, viszont a szaglása kisebb jelentőséggel bír a vadászat folyamán. Erős fénynél pupillája vékony, függőleges csíkká szűkül össze, míg sötétben teljesen kerek lesz, vagyis kitágul. Az embertől sokkal távolabb észleli már a magasabb frekvenciájú hangokat, mint például az egér cincogását.
A kandúr nagyobb fejű és mindig súlyosabb, testtömege így akár 5 és 12 kg között változhat, amelyet az állat kora és az élőhely minősége, táplálékbősége egyaránt befolyásol. Étlapjának zömét a kis testű rágcsálók (egerek, pockok) és a földre leszálló énekesmadarak adják. Ahol nem ritka, ott üregi nyulat is ejt, de ennek ellenére sehol sem veszélyezteti az apróvadak állományát. Gyomortartalmából kimutattak már nyestet, görényt, hermelint, menyétet, patkányt, hörcsögöt, vakondot, mókust, peléket és néhány cickányfajt is. Tavak, folyók környékén viszont elsősorban halat, békát és vízi madarakat fogyaszt. Zsákmányállatait visszahúzható karmaival ragadja meg, majd kifejezetten erős állkapcsával, tarkóharapással végez velük. Lopakodva vagy lesből kivárva ugrik rá áldozatára, elsősorban talajon támad, hajszára viszont nem képes úgy, mint például a farkas. Természetesen jól mászik, de az erdők lombkoronájában azért még mindig a nyuszt az úr!
Egy kifejlett állat természetes ellensége a farkas és a hiúz lehet, már ahol velük közös élettérben fordul elő.
A kölykök jóval sérülékenyebbek! Hazánkban a kóbor kutyák, rókák és a termetesebb ragadozó madarak, köztük a baglyok is szabályozzák állományaikat. Halálos betegségei lehetnek: macskanátha, veszettség, fertőző bélgyulladás (panleukopenia). A vadmacska vadászterületéhez hűen ragaszkodik, ami kb. 3-5 km2 , de párzási időszakban vagy épp a téli élelemhiányos hónapok esetén ettől jóval nagyobb körutakat is bejárhat, egyedileg eltérő időbeosztás szerint. Február végén, illetve március elején kemény küzdelmek kezdődnek a kandúrok között a nőstényekért, amelyek vemhességi ideje 63- 65 nap.
Vackát széltől védett sziklahasadékba, tágas faodúba, ritkábban róka által felhagyott kotorékba készíti el.
Évente csak egyszer - általában április végén - 2- 5 kölyköt ellik, amelyeket az alom teljes felcseperedéséig, akár az élete árán is megvéd. A kölykök 8- 10 napos korukban nyitják ki a szemüket. Vakon a csecsbimbókat csak a szaglószerveik segítségével találják meg. A nőstény 4- 6 heti szoptatás után még 11 hétig szilárd táplálékkal is eteti őket. Teljesen függetlenné csak 4 hónapos koruk után válnak. Háborítatlan vidéken akár 10- 15 évig is élnek.
Az erdőben talált kölyköket ott kell hagyni, értelmetlen és nem is szabad hazavinni, hiszen 1974 óta törvényi oltalom alatt állnak, szelídítésük is eredménytelen, teljesen értelmetlen elfoglaltság. A faj egyedeinek jelenlegi eszmei értéke 50 000 Ft. Hasonló élményeket, megfigyeléseket és szép fényeket kívánok! Természetféltő üdvözlettel:
Tóth István Zsolt
(www.termeszetfotoim.gportal.hu)
|