Tóth István Zsolt weboldala
Tóth István Zsolt weboldala

Tóth István Zsolt weboldala

 
Fotóim
 
Sajtófigyelő
 
E-mail
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Médiamegjelenések és cikkek
Médiamegjelenések és cikkek : "A víz az élet forrása"

"A víz az élet forrása"

A Szegedi Vízmű Zrt. által ezzel a címmel meghirdetett fotópályázat eredményhirdetését szeptember 19-én tartották, ahol egy dombóvári fiatalember is érdekelt volt.

 


Tóth István Zsolt tíz képpel nevezett a megmérettetésre. A fotós különböző állatokat - pockot, erdei egeret, néma kacsát, mókust, barátcinegét és tőkés récét - ivás közben örökített meg, lefényképezett egy hidroglóbuszt háttérben a lemenő nappal, de készített felvételeket környékbeli forrásokról is.
 

A „Bajusz” című képével érdemelte ki a közönségdíjat a dombóvári fotós
 

A „Szomjat oltva” című fotót is megnézhetik a tárlat látogatói

Képei közül kettőt válogattak be a csongrádi megyeszékhely Szent István téri víztornyában megnyitott kiállítás anyagába. A cég honlapjára korábban feltett képek közül a dombóvári fotós „Bajusz” című képe tetszett a legjobban a látogatóknak, így ő vehette át a pályázatot meghirdető cég és a „Soroptimist” Nemzetközi Női Klub képviselőitől a közönségdíjat.
 

Tóth István Zsolt (balról) a pályázat eredményhirdetésén


 

 A cikk forrása: Dombó-Hírszolgálat ( www.dombovar.hu/hircentrum )

 

További képek a képtárból: 

 

Szomjat oltva című kiállított képem

A kiállításon

Díjkiosztó

 

 

 

 

 
További képeim itt:
 
Ennyi az idő most
 
Társoldalak
 
A hónap fotója
Levelibéka
 
Időjárás-előrejelzés
 
Madárhangok
 
Webkamerák
 
Tartalom

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.